Sci-fi vagy valóság – minden, amit az önvezető autókról tudni kell – 12. rész

A Peugeot autonóm mobilitási tesztprogramjának következő állomása a spanyolországi Vigo városa. A kiterjedt tesztprogram keretében a francia autógyártó és társvállalatai autonóm mobilitási kísérleteket végeznek Európában és a Távol-Keleten. Az Autopilot projekt a világ hat városában zajlik: a finnországi Tamperében, a franciaországi Versailles-ban, az olaszországi Livornóban, a dél-koreai Daejeonban, a hollandiai Brainportban, valamint a spanyolországi Vigóban.

A program célja, hogy feltérképezzék, milyen fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy egy önjáró gépkocsi kreatívan meg tudja oldani a közlekedés során kialakuló, gyakorlatilag végtelen mennyiségű helyzetet. A fejlesztők számára óriási kihívás, hogy az autonóm járműveket vezérlő rendszereket képessé tegyék a felfoghatatlan mennyiségű változó által kialakított helyzetekben az alkalmazkodásra, voltaképpen a kreatív problémamegoldásra.

A tesztek során az önjáró járműveknek nagyvárosi környezetben kell kommunikálniuk az őket körülvevő infrastruktúra elemeivel. A jármű és jármű közötti, valamint jármű és az infrastruktúra közötti kommunikáció (V2X) felhasználási területe rendkívül széles és változatos. A technológiának készen kell állnia a legkülönfélébb feladatok kezelésére, nem egyszerűen az önálló közlekedésre a városi utakon, hanem egyebek között az autonóm parkolószolgálatra, a közlekedés sebezhető résztvevőinek védelmezésére, de arra is, hogy a fennakadásmentes haladás érdekében optimálisan szabályozza a jármű sebességét.

A V2X technológia felhasználási területeit már évek óta a CTAG autóipari technológiai központtal együttműködésben kutatják a Peugeot mérnökei. A 2017-ben útjára indított Autopilot program célja immár az, hogy az automatizált mobilitás távlatait a hálózatba kapcsolt tárgyak (IoT) segítségével terjesszék ki.

A cégcsoport 2015-ben elsőként kapott engedélyt arra, hogy önvezető technológiáit a franciaországi közutakon tesztelje. A tesztprogram keretében különleges szenzorokkal és vezérlő rendszerekkel felszerelt gépkocsikat közlekedtettek emberi beavatkozás nélkül. Az első évben 60 ezer kilométert tettek meg a tesztjárművek, a feltételes automatizáltság szintjén működő (3. fokozatú autonómiájú), vagyis folyamatos emberi felügyelet nélküli önvezető jármű eljutott Párizsból Amszterdamba. Az autók képességeit 2017-ben már civilek is kipróbálhatták, és ugyanebben az évben könyvelték el a 4. szintű autonómia sikerét, amikor egy kísérleti jármű önállóan áthaladt egy autópálya fizetőkapun. Ez már előrevetítette teljesen független vezetés megvalósulását, egyelőre még csak előre meghatározott környezetben.

A Peugeot célkitűzése, hogy 2020-tól szériagyártású modelljein már fokozatosan alkalmazza a teljesen autonóm közlekedést lehetővé tévő technológiákat. Ezt készíti elő a pán-európai L3Pilot projekt, amelynek keretében hármas szintű önvezető képességekkel rendelkező Peugeot 508 modellek róják a franciaországi utakat 2019 áprilisa óta.

Az önvezető technológiák alkalmazásánál a mobilhálózaton megvalósuló járművek közötti, valamint jármű és infrastruktúra között információcserénél kulcsszerepük van az ötödik generációs (5G) adatkommunikációs rendszereknek. A szélessávú adatátviteli technológia autóipari felhasználása lehetséges területeinek feltérképezésére a Peugeot társvállalataival együtt már 2017 óta együttműködik a Qualcomm telekommunikációs vállalattal. Ilyen terület például a szenzoradatok megosztása, a tervezett közlekedési manőverekre vonatkozó tájékoztatás, a térképadatok frissítése.

A témában az együttműködés egyre kiterjedtebb: a Peugeot és partnerei 2018 óta részt vesznek egy kínai demonstrációs projektben, amely egy teljes város területén megvalósítja a járművek és az infrastruktúra elemei közötti mobil adatkommunikációt 2020-ra. Ehhez 170 négyzetkilométeren, 226 kereszteződésben építenek ki infrastruktúrát, 100 ezer piaci felhasználó bevonásával.

A Peugeot az autonóm mobilitás fejlesztése érdekében független piaci szereplőkkel is együttműködik, amelyeknek szükségük van szakmai partnerekre, hogy saját kidolgozású technológiájukat tesztelhessék, fejleszthessék. Ilyen partnere például a szingapúri nuTonomy technológiai cég, amely stratégiai megállapodás keretében kapott lehetőséget arra, hogy érzékelő- és vezérlőrendszereit és szoftverjeit beépítse az új generációs Peugeot 3008-as szabadidőjárművekbe.

A Peugeot és partnervállalatai elkötelezettségét jelzi az autonóm közlekedés fejlesztése iránt az is, hogy alapító tagként hozzájárultak a mesterséges intelligencia kutatására vállalkozó Paris Artificial Intelligence Research Institute (PRAIRIE) megalakításához.

B.G.

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936