Szingapúrban is sikert aratott a Mobilitás Platform

Palkovics László innovációs és technológia miniszter tavaly januári szingapúri megbeszéléseit követően – a miniszter megbízásából – 2019. március 11-12-én dr. Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője, a ZalaZONE önvezető járműipari tesztpálya innovációs igazgatója, a Mobilitás Platform elnöke tartott nagysikerű előadást az Autonomous Vehicles Asia 2019 elnevezésű szakmai konferencián, ahol bemutatta a hazai autonóm járműipari ökoszisztémát, az iparvállalati hátteret, az elindított oktatási és kutatási programokat, a Mobilitás Platformot és a kapcsolódó kormányzati programokat, kiemelten a zalaegerszegi tesztpálya funkcionalitását és szolgáltatásait.

Hazaérkezése után a konferencián szerzett tapasztalatairól, benyomásairól kérdeztük a Mobilitás Platform elnökét.

-A Szingapúrban töltött két nap alatt egyfelől megtartottam az előadásomat a bevezetőben jelzett rangos konferencián, másfelől pedig felvettem a kapcsolatokat azokkal az intézményekkel, amelyeket még Palkovics miniszter úr kezdeményezett látogatása idején. Egyebek mellett jártam a világ műszaki egyetemeinek 50-es toplistáján lévő Nanyangi Műszaki Egyetemen. Az egyetem vezetői azzal fogadtak, hogy általában a rangban hozzájuk illő egyetemekkel keresik a kapcsolatot, de igazán izgalmas projektek esetében kivételt tesznek, a mi autonóm járműves projektünket pedig annak találják. Egyébként az ő egyetemükön is van egy CETRAN nevű tesztpálya, amelynek bemutatásával megtiszteltek.

A Szingapúrban általánosan jelenlévő helyhiány miatt ez egy pici tesztpálya, nagyjából akkora, mint ami nálunk a ZalaZONE smart cityjéből már megépült. Ugyanakkor azt is láttam, hogy a szingapúriak rendkívül céltudatosak, leginkább a saját problémáikra igyekeznek megoldást keresni. Ennek következtében náluk a fókuszban az autonóm autóbusz és a tömegközlekedés áll, annál is inkább, mert sok a külföldi, 50 éven felüli buszsofőr. A céltudatosságot mutatja az is, hogy – elmondásuk szerint -, ha ők ezt a problémát megoldják, akkor ezt exportálni tudják a kínai és a japán megacityknek is. Összességében azt mondhatom, hogy a konferencia résztvevőitől is, illetve a többi vendéglátómtól is olyan visszajelzéseket kaptam, amelyek azt erősítik, hogy nagyon komoly szinteken ismerik el Magyarország e téren mutatott tevékenységét – húzta alá dr. Szalay Zsolt.

S.G. 

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936