Villanymotor a V8-as helyére?

Az Electric GT nevű vállalkozás néhány éve már foglalkozik hagyományos, benzines modellek elektromossá alakításával. Az első munkájuk három éve egy Ferrari 308-as átalakítása volt: a végeredmény ott egy 465 lóerős, hárommotoros szörnyeteg lett, amely sokkal jobban megy, mint a 240 lóerős eredeti.

Egy ilyen átépítés ugyanakkor komoly elektronikai ismereteket kíván, és az alkatrészek helyét sem egyszerű megtalálni a benzinmotoroknak kialakított motorházakban. Erre jelent megoldást a legújabb találmányuk, a ládás villanymotor.

Forrás: Totalcar

Ez külsőre alig foglal több helyet, mint egy hagyományos amerikai V8-as, amilyenből újat faládában szokás rendelni a gyártótól – innen az elnevezés – és még formára sem tér el nagyon. Ám ennek csak az alsó része tartalmaz motort, felül a vezérléshez szükséges elektronika található. Az elképzelés az, hogy ez az egység kerül a benzinmotor helyére, így már csak az akkumulátor-csomagot kell elhelyezni és bekábelezni. Ez pedig elvileg akár egy hobbiműhelyben is kivitelezhető feladat.

Egyelőre két változatot ígérnek, a szimpla motoros 140, a dupla motoros 240 lóerős. Ez ugyan nem annyi, amennyit egy mai Small Block V8-as tud, de mindennapi használathoz bőven elegendő lehet. Aki ennél többre vágyik, annak más megoldást kínálnak: a Tesla hajtását csomagolják újra, amelyből 3-500 lóerő is kihozható, bár ezt csak független hátsó felfüggesztésű autókba lehet beépíteni.

Az Electric GT V8-as formájú villanymotorja egy dolgot nem tud: nem lehet hagyományos automata váltóval párosítani, de ez nem véletlen: ez igen nagymértékben rontaná a hatásfokát, így inkább meg sem teremtették a feltételeit, hogy a két megoldást együtt alkalmazza valaki.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/10/16/villanymotor_a_v8-as_helyere/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936