Olvasási idő: 1 perc
A Reuters információi szerint a kínai Ipari Minisztérium hétfőn közölte, hogy átmenetileg enyhítheti az elektromos autók gyártásának fellendítésére tervezett kvótákat, hogy segítse a világ legnagyobb piacán működő autógyártókat az eladások újraélesztésében, a koronavírus világjárvány okozta visszaesés után.
Kína rendelkezik a világ legszigorúbb szabályaival, a fosszilis tüzelőanyagokkal működő járművek gyártására vonatkozóan, mivel túlzsúfolt városaiban küzd az egészségtelen légszennyezettséggel.
A kínai autógyártókat arra kötelezik, hogy újfajta energiát használó járműveket gyártson, köztük elektromos, plug-in hibrid és hidrogéncellás autókat, hogy „pontokat” nyerjen a belső égésű motorral működő járművek gyártása miatt szerzett negatív pontjai kiegyensúlyozására.
Az Ipari és Információ Technológiai Minisztérium elmondta, hogy átmenetileg a kvótákat a helyzethez igazítja, és lehetőséget nyújt az autógyártóknak arra, hogy a jövő évben szerzett zöld pontjaikat használják az idei negatív pontjaik kiegyenlítésére. Ez egy támogató lépés az autógyártók számára, akik így jobban, kisebb politikai hatással tudják menedzselni járműgyártásukat.
A Reuters az áprilisi politikai vitáról számolt be, hivatkozva az ügyet ismerő emberekre. A források azt is elmondták a Reutersnek, hogy Kína hat hónappal késleltetheti egyes kibocsátási szabályainak bevezetését, amit Kína állami tervezője később megerősített.
A NEV kvóták ideiglenes enyhítése valószínűleg lehetővé teszi a vállalatok számára a modellek bevezetésének késleltetését, amelyek technológiája költségesebb, mint a hagyományos járműveké, és ez visszatartja őket az agresszív marketingtől.
Forrás: Reuters
https://in.reuters.com/article/china-autos-electric-idINKBN23T0LJ
Olvasási idő: 1 perc 30 másodperc
A vezető japán autógyártó, a Mitsubishi Motors azt tervezi, hogy gyárat létesít az indiai Adityapur ipari térségben, Ázsia legnagyobb autóipari központjában.
A Mitsubishi India megegyezésre készül egy Jamshedpur székhelyű társasággal. Bár a befektető nevét még nem tették közzé, a források szerint a cég alkatrészeket szállít az indiai autógyártók számára. Az első tárgyalások pozitívak voltak, a partnerséget várhatóan ez év szeptemberében teszik közzé.
AK Srivastava, a Jamshedpur-i Indiai-amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke azt mondta, hogy megkapták az ezzel kapcsolatos információkat. A lépés elősegíti a Jharkhand-i ipari növekedését. Elmondta, hogy a vészhelyzet miatt az ipari szektorban visszaesés volt tapasztalható, ám ez a hír reményt jelent a jövőre nézve.
„Nagyon örülök a beruházás terén elért haladásnak. Megígérjük, hogy minden támogatást megadunk a vállalatnak. Biztosak vagyunk abban, hogy a Hemant Soren által vezetett állami kormány is meg fogja adni az összes szükséges támogatást az autóipari társaságnak”- mondta Srivastava. Elmondása szerin az Adityapur Ipari Terület minden eszközzel rendelkezik a projekt sikerének biztosításához.
Az ipari források arról tájékoztattak, hogy az új partnerség véglegesítése a Mitsubishi japán székhelyén várható. A beruházás segíteni fogja a Mitsubishit egy új összeszerelő sor felállításában Jamshedpurban.
A társaság két új SUV bevezetését tervezi. A Toyota Fortuner-t, amely egy teljesen új SUV, és egy megfizethető középméretű SUV-ot, ez nagyjából a Kia Seltos-szal és a Hyundai Creta-val lesz egy kategória.
A Mitsubishi az új autókat az indiai kormány döntését kihasználva vezeti be, mely 2000 autó importálását engedi helyi típusjóváhagyás nélkül.
A nagy kiterjedésű Adityapur Ipari Terület 900 egységet foglal magában – ideértve 11 nagyobb, 64 kisüzemi és 166 apró gyárat. Néhány fontos cég, amely globális jelenléttel rendelkezik, az Usha Martin Csoport, az RSB Csoport, a Tata Steel Growth Shop (TGS) szintén ebben az ipari övben található, amely Seraikela-Kharsawan-ban található. Jelenleg 20 cég exportálja innen termékeit az Egyesült Államokba, Ausztráliába és más európai országokba.
Forrás: The Avenue Mail
https://www.avenuemail.in/jamshedpur/mitsubishi-motors-plans-to-set-up-plant-in-jamshedpur/147753/
Olvasási idő: 1 perc 59 másodperc
A kormány célja, hogy az új, innovatív technológiák alkalmazásában régiós, vagy európai szinten élen járjon Magyarország – mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Csorna közelében, az M86-os gyorsforgalmi úton, ahol önvezető járművek 5G technológián alapuló kommunikációját vizsgálják szombatig a speciális szenzorokkal felszerelt intelligens útszakaszon.
Palkovics László
Palkovics László kiemelte, hogy tavaly jelent meg egy IMF-elemzés, amely az ipari termékek high tech részarányát vizsgálta, és ebben Magyarország Németországgal karöltve az első helyen áll.
Ez nem véletlen, mert sok energiát fordítottak erre a magyar vállalatok – mondta a miniszter, hozzátéve: a kormány ezért döntött amellett, hogy az autonóm technológiák kutatási területét segíti a feltételek kialakításában.
Ezért döntöttek a zalaegerszegi Zalazone tesztpálya megépítése mellett, amely „olyan ütemben épül, ahogy gondoltuk” – mondta. A következő lépés a közutak megnyitása volt az autonóm járművek előtt három évvel ezelőtt, hogy valós környezetben is vizsgálni lehessen a járműveket.
A negyedik elem egy olyan környezet kialakítása volt, ahol a járművek kommunikálni tudnak a közúttal is, ilyen a mostani tesztelés is a lezárt útszakaszon, ahol a megfelelő környezetet 5G technológiával alakították ki – ismertette.
Palkovics László szerint minden feltétel adott, hogy az ország a magas technológiai szintű környezetben jól tudjon részt venni. Felismertük azt is, hogy ez a technológia nemcsak a határon belül tud létezni, ezért Ausztriával, majd Szlovéniával is együttműködési megállapodás született arra vonatkozóan, hogy a három országban hogyan lehet kialakítani olyan környezetet, ahol autonóm járműveket tudunk tesztelni – folytatta.
A M86-os gyorsforgalmi úton való tesztelés egy Ausztria és Magyarország közötti együttműködés része – mondta a miniszter.
Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense elmondta, hogy a tesztet a BME mellett a Knorr-Bremse, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Ericsson, a Magyar Telekom, valamint osztrák iparági szereplők közösen végzik, a projektet az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatja.
Szalay Zsolt
Szenzorokat, lézerszkennereket és kamerákat helyeztek személyautókra és kamionokra, valamint az M86-os útra. A teszt során azt vizsgálják, hogyan kommunikál az út ezekkel az autonóm járművekkel. A vizsgálat az 5G technológiával egylőre offline módon történik, a cél az, hogy megnézzék, valós időben hogyan kommunikál az út a járművekkel és ezzel egyidejűleg a járművek egymással.
A cél az úgynevezett mixed trafficra, vagyis vegyes közlekedésre való felkészülés, ahol az autonóm járművek mellett nem intelligens járművek is közlekednek – mondta a docens.
Kiemelte, hogy ez a tesztsorozat újszerű, az 5G technológia pedig azért szükséges, mert ez tudja a leggyorsabb és legstabilabb kommunikációt biztosítani a közlekedésben résztvevők között. A tesztsorozatban 15 autonóm jármű vesz részt.
Forrás: MTI
Fotó: Iró Zoltán
Olvasási idő: 2 perc 15 másodperc
A Tesla korszerűsítette a zászlóshajónak számító S modelljét, az új változat 402 mérföld távolság megtételére képes – számos fejlesztésnek, többek között az új kerekeknek köszönhetően.
Az idei év elején a Tesla megjelentette az S Modell új „Long Range Plus” verzióját, ami egy töltéssel 391 mérföldet bír. A jármű új változata számos apró változtatáson esett át a múlt évben, és a nevét is meg kellett változtatni, hogy új EPA minősítést kaphasson.
Korábban Elon Musk vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy a Tesla közel áll egy 400 mérföldre képes elektromos autó gyártásához, majd, hogy ezt el is érték, csak hiba történt az új S Modell Long Range Plus tesztelésekor. A vezérigazgató azt állította, hogy a Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) nyitva hagyott egy ajtót a kulccsal a jármű belsejében a ciklusteszt során – ennek eredményeként az elektromos autó nem „aludt” és az akkumulátor kissé lemerült. Az EPA ezt tagadta.
Most, pár hónappal később a Tesla bejelentette, hogy elérte a hivatalos, EPA által minősített 402 mérföldes távot. Ez azt jelenti, hogy a február óta gyártott összes S Model Long-Range járműnek el kell érnie ezt a tartományt.
A Tesla felsorolja azokat a fejlesztéseket, amelyek eredményeként az S modell eléri a 402 mérföldes távolságot:
• Jelentős tömegcsökkentés : A tömeg mind a hatékonyságot, mind a teljesítményt csökkenti, így a komponensek súlyának minimalizálása a tervezői és a mérnöki csapatok folyamatos célja. A 3-as Modell és az Y Modell mérnöki tervezéséből és gyártásából szerzett tapasztalatokat fel tudják használni az S modell és az X modell tervezésekor. Így tudták csökkenteni a jármű tömegét, miközben megőrizték mindkét jármű prémium érzetét és teljesítményét. Tovább tudták csökkenteni a tömeget az ülésgyártásban és az akkumulátorban és a meghajtóegységben használt könnyebb súlyú anyagok szabványosításával.
• Új „Tempest” Aero kerekek és gumiabroncsok: A legújabb 8,5 hüvelykes szélességű aero kerekek csökkentik az aerodinamikai súrlódást, összehasonlítva a korábbi S Modellek kerekeivel, és ha együtt használjuk egy új, speciálisan a gördülési ellenállás csökkentésére tervezett gumiabronccsal, az még 2% -ot javít általános tartományon.
• Megnövelt hajtómű-hatékonyság: A hátsó váltóáramú indukciós hajtóegységben a mechanikus olajszivattyút kicserélték egy elektromos olajszivattyúra, amely a súrlódás csökkentése érdekében a jármű sebességétől függetlenül optimalizálja a kenést. A sebességváltó további fejlesztései, további 2% -kal nagyobb távolságot eredményeztek az autópályán való vezetés közben.
• A regeneráló fékezés maximalizálása: A legújabb hajtásfunkció, a HOLD, a motor regeneratív fékezését a fizikai fékekkel ötvözi, hogy megállítsa az autót a gázpedál felengedésével. Az autó zökkenőmentes megállásához a regeneratív fékezés alacsonyabb sebességgel és lassulási sebességgel működik, több energiát küldve az akkumulátorra, miközben ezzel egyidejűleg olyan vezetési élményt nyújt, mint semmilyen másik autó.
Ez alapján Elon Musknak igaza lehetett korábban, mivel ezek a fejlesztések már akkor az autóban voltak, amikor az EPA korábban tesztelte azt.
Mindenesetre a 400 mérföld elérése nagy előrelépés, bár ez nagyban függ a vezetési stílustól. A 400 mérföld eléréséhez 70 mérföld/óra alatti sebességgel kell haladni, és aero kerekeket kell használni alacsony ellenállású gumikkal.
Forrás: Electrek
https://electrek.co/2020/06/15/tesla-upgrades-model-s-402-mile-range-wheels/
Olvasási idő: 2 perc 35 másodperc
A Tencent technológiai óriás egy szinte teljesen autómentes „jövőbeni” várost mutat be, amely méretben megegyezik Monacóval, a kínai Shenzhen városában.
A „Net City” elnevezésű 2 millió négyzetméteres (22 millió négyzetláb) város tervezői a gyalogosokat, a zöld területeket és az önvezető járműveket részesítik előnyben.
A város a Pearl River torkolatánál helyezkedne el, ahol körülbelül 80 ezer embernek nyújtana otthont. A terület elsősorban a Tencentet, a WeChat és a kínai QQ üzenetküldő szolgáltatás mögött álló óriáscéget szolgálná.
Amellett, hogy vállalati székhelyeket és irodákat biztosít, a környéken várhatóan üzletek, iskolák és egyéb közérdekű szolgáltatások fognak helyet foglalni, és közúti hidakon, kompokon és a város metrórendszerén keresztül kapcsolódnak majd Shenzhen többi részéhez. A terv mögött álló amerikai cég, az NBBJ azt reméli, hogy az új kerület szórakoztató helyszínei, parkjai és a vízparti sétány vonzza majd a látogatókat a város más részeiről is. Így különbözni fog azoktól az elzárt egyetemi campusoktól, amelyeket a nagy technológiai cégek alapítottak az utóbbi években.
Jonathan Ward, az NBBJ tervezőpartnere szerint a városrész nem jelentene egy elzárt szigetet, az emberek átsétálhatnak rajta, kapcsolódhatnak egymáshoz, így Shenzhen életteli központjaként működik majd.
Forrás: CNN
A tervezők célja, hogy minél kisebbre csökkentsék az autók szerepét a városban.
Bár a hagyományos autók eljuthatnak a város egyes részeire, a terv egy „zöld folyosó” köré koncentrálódik, amelyet buszok, kerékpárok és autonóm járművek számára terveztek. Az elrendezés kiküszöböli azt, amit Ward „szükségtelen” forgalomnak nevez.
„Nincs szükség egy utakkal körülvett blokkra – lehet, hogy nyolc blokkot vesz körül egy út, és közöttük sétálni lehet” – mondta. ” Kivonunk utakat olyan helyekről, ahol azt gondoljuk, hogy az emberek nyugodtan tudnak sétálni két percet, mondjuk a metrótól az úti céljukhoz.”
„És ez alatt a két perc alatt láthatnak valami inspiráló eseményt, kapcsolatba léphetnek a természettel, vagy találkozhatnak olyan kollégával, akit egy ideje nem láttak – mindazok a dolgok, amelyek munkahelyi környezetben történnek, megtörténhetnek a városban.”
Amellett, hogy a tervezett városrész integrálódik Shenzhen szélesebb városi szövetébe, az NBBJ tervének célja az is, hogy „összekapcsolt, emberközpontú szerves ökoszisztémát” alakítson ki. A Tencent alkalmazottai számára ez a munka és a magánélet közötti különbség eltörlését jelentheti – ami a Covid-19 világjárvány fényében még relevánsabb kérdéssé vált, mondta Ward.
A terv figyelembe veszi a környezeti fenntarthatóságot tetőtéri napelemekkel és bonyolult rendszerekkel a szennyvíz elvezetésére és újrafelhasználására. A tervezők a jövőbeni tengerszint-emelkedésre vonatkozó előrejelzéseket is megtekintették annak biztosítása érdekében, hogy az épületek jobban védettek legyenek az éghajlatváltozás ellen.
A Tencent nem az egyetlen magánvállalat, amely saját miniatűr várost kíván létrehozni.
Az idei év elején a Toyota autógyártó bejelentette a 175 hektáros „Woven City” terveit a Fuji hegy lábánál, ahol autonóm járműveket, intelligens technológiát és a robotok által támogatott életmódot fogja tesztelni.
Torontóban a Sidewalk Labs, az Alphabet leányvállalata azt tervezte, hogy egy szakaszon a vízpartot futurisztikus új városrésszé alakítja, de azután a Covid-19 által okozott „gazdasági bizonytalanság” miatt megszüntette a projektet.
Számos egyéb nagyszabású fejlesztést terveznek Shenzhenben, egy olyan városban, amely 1980 óta, amikor a kínai kormány „különleges gazdasági övezetnek” nevezte, óriásit nőtt. A Shenzhen Bay Headquarters City elnevezésű új üzleti negyed első fázisa, amely szintén helyreállított földterületen épül, várhatóan 2022-re fejeződik be.
A Tencent által tervezett város megépítése körülbelül hét évig tart, az építkezés várhatóan ebben az évben kezdődik. A tucatnyi egyedi épületet, amelyek magassága akár 30 emelet is lehet, különféle építészeti cégek tervezik.
Forrás: CNN
https://edition.cnn.com/style/article/tencent-shenzhen-net-city/
Olvasási idő: 1 perc 55 másodperc
A H2X most mutatkozott be Ausztráliában, ahol azt ígéri, hogy autói megújuló energiaforrásokat és anyagokat használnak majd.
A hidrogénüzemű autók abban különböznek az elektromos járművektől, hogy a meghajtás egy elektro-kémiai reakció eredménye. Van üzemanyagtartályuk, de azt benzin helyett hidrogén gázzal töltik meg. Amikor a gázt oxigénnel keverik egy üzemanyagcella felhasználásával, az villamos energiát hoz létre, ami mozgatja az autót. A legnagyobb előnye az, hogy ebből a folyamatból vízgőz bocsátódik ki és nem olyan káros anyagok, mint a benzin esetében.
Forrás: Gizmodo
Hátránya, hogy bár a hidrogén a leggyakoribb elem a világon, drága a begyűjtése és a szállítása.
A H2X vezérigazgatója, Brendan Norman, aki korábban a BMW-nél, az Audinál és a Volkswagennél dolgozott, elmondta, hogy 5000 munkahelyet kíván felajánlani a technológiában és a gyártásban az elkövetkező öt évben a Wollongongban található Port Kembla központban.
„Ma bemutatjuk cégünket, mely nem csak Ausztrália fejlett technológiáját és mérnöki képességeit demonstrálja a tiszta energia területén, hanem valóban tiszta alternatívát nyújt a közlekedésben”, mondta Norman a cég sajtótájékoztatóján.
„Az Ausztráliában jelenleg folyó számos Zöld Energia fejlesztési projekt révén egyedülálló lehetőségünk van egy jelentős gyártási művelet visszahozására az országba.”
Első projektjük egy hidrogénüzemű SUV – a Snowy, az ausztráliai vízrendszerről elnevezve -, amelyhez 60 kilowattos üzemanyagcellát és 190 kilowatt teljes teljesítményt nyújtanak. Arra számítanak, hogy a prototípus novemberre elkészül, és azt remélik, hogy 2022-re vagy 2023-ra elkezdhetik a kereskedelmi gyártást. 2025-re a gyártó azt tervezi, hogy évi 25 000 autót fog gyártani annak érdekében, hogy versenyezhessen a nagyobb szereplőkkel.
Noha ez azt jelenti, hogy néhány éven belül láthatjuk a Snowy-t az utakon, mindez a hidrogén töltőállomások rendelkezésre állásától is függ. A benzinkutak száma egész Ausztráliában jelentős, ám alternatív üzemanyagforrásokhoz hozzájutni – mint például a hidrogén – bonyolultabb lehet.
Az elektromos járművek esetében is az a nehézség, hogy bár tudják használni a szabványos elektromos töltőpontokat, de azoknak könnyen elérhető helyen kell lenniük. Ha a hidrogéntöltő állomások elsősorban a városban lesznek, az megnehezíti a tulajdonosok dolgát, amikor a városon kívül kell közlekedniük.
Bár a hidrogén üzemű autók még nem jelentik a realitást Ausztráliában, két másik cég is ilyen irányú terveket fontolgat. A Toyota Mirai még nem erősítette meg, hogy árulni fogja járműveit az országban, bár a hírek szerint már tervezik. A Hyundai Nexo pedig az év végére tervezi ottani megjelenését.
Mivel helyi cégek befektetnek a technológiai fejlesztésekbe, a zöld autók gyártása tűnik a jövő útjának Ausztráliában.
Forrás: Gizmodo
https://www.gizmodo.com.au/2020/06/australia-gets-a-new-hydrogen-car-maker/
Olvasási idő: 2 perc 50 másodperc
A Tesla a 2020. június 8-án kiadott legfrissebb 2019. évi jelentésében vázolta a felelősségteljes kobalt-beszerzésre irányuló célját.
Az autógyár azt tervezi, hogy végül teljesen kobalt mentes akkumulátort fog előállítani járműveihez és energiaipari termékeihez, azzal a szándékkal, hogy a fémeket felelősségteljes módon szerezze be, amely nemcsak a vállalat integritását, hanem a nyersanyagok kitermelésében részt vevők emberi jogait is tiszteletben tartja.
„A Tesla akkumulátorai olyan nikkelben gazdag katód anyagokat használnak, amelyek kevesebb kobaltot tartalmaznak, mint az iparban más, széles körben alkalmazott katód-anyagok, azzal a végső céllal, hogy a kobaltot teljesen eltávolítsuk celláinkból” – jegyzi meg a Tesla hatásvizsgálatában.
A Tesla lítium-ion akkumulátorai egy NCA katód sminket használnak, amely nikkel-kobalt-alumínium szerkezetből áll. A három fém kombinációja egy olyan akkumulátort hoz létre, amelynek hosszú élettartama és stabilitása van a jármű teljes életciklusa alatt. A ScienceMag szerint a kobalt nagy teljesítményű akkumulátort biztosít, és magas hőhatásnak kitéve fokozza a ciklusstabilitást.
A kobalt, bár ellentmondásos, egyelőre legalábbis kritikus elem a lítium-ion akkumulátorokban. Miközben a Tesla továbbra is azon dolgozik, hogy kiiktassa ezt az elemet, a kihívás egy másik fém megtalálása, amely helyettesítheti a kobaltot, miközben megőrzi az akkumulátor integritását.
A Tesla a jelentés „Ellátási lánc bevezetése: felelősségteljes anyagbeszerzés” című szakaszában részletezi „ Szállítói magatartási kódexét ”, valamint „Az emberi jogok és a konfliktusos ásványi anyagok politikáját ”. A két dokumentum körvonalazza a vállalat elvárásait beszállítóival és partnereivel szemben, és megköveteli a Tesla szállítói lánc minden tagjától, hogy tartsa fenn a felelős és integritásra összpontosító technikákat a kobalt megszerzésekor.
„A Tesla elkötelezett amellett, hogy ellátási láncunkban a munkakörülményeket biztonságossá és humánussá tegyék, biztosítva azt, hogy a dolgozókat tisztelettel és méltósággal kezelik, valamint hogy a gyártási folyamatok környezettudatosak” – jelzi a jelentés.
A Tesla kobaltmentes akkumulátor felhasználásának tervei minden bizonnyal szerepelnek a vállalat jövőbeli terveiben. Míg azonban az elem továbbra is szerepel a jelenlegi akkumulátor-felépítésben, a felelős beszerzés a Tesla legfontosabb gondjai közé tartozik.
A kobalt beszerzésében részt vevő beszállítóknak várhatóan be kell tartaniuk a Tesla üzleti magatartási és etikai kódexét. Bár a társaság közvetlen beszállítói számos nyersanyagot alvállalkozókkal szereznek be, a Tesla olyan átvilágítási gyakorlatot folytat, amely mindenhol fenntartja a munkavállalók biztonságát és tiszteletét.
A Tesla még bizonyos kockázatokat is eltávolít az ellátási láncból. A jelentés kifejezetten megemlíti a gyermekmunkáról hírhedt területeket, különösen a kobaltbányászat területén. „Mivel a Tesla felismeri az emberi jogi kérdések magasabb kockázatait a kobalt ellátási láncokon belül, különösen a Kongói Demokratikus Köztársaságban a gyermekmunka vonatkozásában, jelentős erőfeszítéseket tettünk azért, hogy olyan folyamatokat hozzunk létre, amelyek eltávolítják ezeket a kockázatokat az ellátási láncból ” – írta a cég.
A Cobalt esetleges kivonása az akkumulátorokból, amelyeket a Tesla használ, most egy szélsőséges átvilágítási folyamatot igényel. A kobalt volt az elsődleges kritika forrása a nem-EV támogatók számára. Különösen a gyermekmunka kérdése váltott ki jóval nagyobb szkepticizmust a kritikusokból, mint szinte bármely más téma. A rendszeres könyvvizsgálat és az átvilágítás azonban segítette a Tesla-t a felelősségteljes munka- és anyaggyűjtési gyakorlatok fenntartásában, hatékonyan kiküszöbölve a kobalt jelenlegi használatával kapcsolatos kritikákat.
Jelenleg a cég celláihoz nikkelben gazdag katód anyagokat használ, amelyek kevesebb kobaltot tartalmaznak, mint bármely más széles körben alkalmazott katód alapanyag az EV szektorban. Végül majd a nulla-kobalt tartalmú akkumulátorokat is be fogják vezetni a Tesla EV-kbe. Mégis, egy olyan ellentmondásos terület, mint a fém beszerzése, fárasztó és konkrét ellenőrzést igényel egy éves, harmadik fél által végzett ellenőrzés révén.
A Tesla által a jelentés Impact Report Cobalt Sourcing szakaszában biztosított átláthatóság a fém bányászatának felelős folyamatát mutatja. A Tesla kijelenti, hogy feltérképezte a kobalt ellátási lánc jelentős területeit, és a fém beszerzésével kapcsolatos etika az idő múlásával tovább fog javulni.
Forrás: Teslarati
https://www.teslarati.com/tesla-2019-environmental-impact-report-cobalt-source/
Olvasási idő: 1 perc
A Telegraph szerint a brit kormány azt tervezi, hogy 6000 font ösztönzést ad az autóvezetőknek, hogy hagyományos meghajtású autóikat elektromosra váltsák.
Nagy-Britannia három legnagyobb autógyártója, a Nissan, a Jaguar Land Rover és a BMW – ami a Mini-ket gyártja – az elektromos autókat helyezi gyártási stratégiájának középpontjába, és a kormány arra törekszik, hogy angliai gyáraik továbbra is nyitva maradjanak.
A Nissan, ami Sutherland-ben gyártja a Leaf elektromos járművét, több mint 500 ezer autót gyárt összességében a gyárában, ami Britannia legnagyobb autógyára és kulcsfontosságú az északkeleti régió gazdasága számára.
A miniszterek abban bíznak, hogy az elektromos járművek megvásárlásának támogatása arra ösztönzi a Renault-t, hogy igénybe vegye az északkeleti Sunderland gyárának szabad kapacitásait. A Renault új Zoe elektromos autója eladásainak növelését tervezi az Egyesült Királyságban.
Az új autó eladások majdnem 90%-kal csökkentek az országban a lezárások ideje alatt. Az autókereskedések június elején terveznek újranyitni.
Az ösztönzés bevezetése egybevág a februárban bejelentett benzines meghajtású új járművek 2035-től bevezetendő eladási tilalmával. Ez a tilalom a hibrid és a plug-in járművekre is vonatkozni fog, így a fogyasztók csak elektromos vagy hidrogén meghajtású járműveket vehetnek majd. Emellett az Egyesült Királyság 1 milliárd fontot költ új töltési pontok kiépítésére.
Az elektromos járművekre váltás jelentős lépés lenne előre az ország számára, mivel az Egyesült Királyság károsanyag-kibocsátásának nagyjából egyharmada a közlekedésből származik.
Forrás: Electrek
https://electrek.co/2020/06/08/uk-drivers-6k-taxpayer-funded-incentive-electric-cars/
Olvasási idő: 1 perc 40 másodperc
A kínai óriáscég, a CATL olyan elektromos akkumulátort fejlesztett ki a Tesla és a Volkswagen számára, amely több mint egy millió mérföld megtételére teszi képessé az autót. Az akkumulátor akár 16 évig és két millió km-ig bírja, mondta Zeng Yuqun, a cég vezetője. A jelenlegi elektromos járművekben használt akkumulátorok nagyjából 150 ezer mérföldet, vagy nyolc évet bírnak, a BloombergNEF szerint.
Az akkumulátorok élettartamának növelése jelentős előnyt jelent, mivel azok újra használhatók maradnak egy másik járműben is. Ez csökkentheti az elektromos autók tulajdonlásának költségeit, ami pozitívumot jelent az iparágnak, amely próbál magához térni a koronavírus okozta hatásokból. A járvány miatt az olajárak csökkentek, így a hagyományos meghajtású autók versenyképesebbé váltak.
A fejlesztés ipari mérföldkő és potenciális áldás azoknak a gépjárműgyártóknak, akik megpróbálják a járművezetőket elektromos járművek (EV) modelljeire ösztönözni. Az elektromos autók elfogadottságát akadályozó egyik tényező ugyanis az akkumulátorok rövid élettartama.
A Tesla tavaly bejelentette, hogy egy egymillió mérföld megtételére képes akkumulátor gyártását fogja megkezdeni, a General Motors pedig a múlt hónapban jelezte ennek a mérföldkőnek az elérését.
Arra számítva, hogy az elektromos iparág gyorsan újra növekedni fog, a CATL a kutatásra és fejlesztésre összpontosít az akkumulátor-technológia terén. Bár a koronavírus-járvány egész évben csökkenti az értékesítést, az EV-k iránti kereslet 2021 elején növekedni fog – mondta Zeng, aki egy évtizeddel ezelőtt alapította a CATL-t.
A CATL februárban két éves szerződést kötött a Teslával az akkumulátorok szállítására, ami nagy előrelépés a cégnek, mivel a Tesla eddig főleg a japán Panasonic Corp-pal és a dél-koreai LG Chem-mel dolgozott.
A CATL akkumulátorokat a Tesla az új óriásgyárában, Sanghajban gyártott, 3-as Modellekbe fogja beépíteni, amelyek szállítása az év eleje körül kezdődött. Az akkumulátor az elektromos autók legdrágább része, azaz az alkatrészek szállítóinak nagy részesedésre van esélye az ipar nyereségéből.
A CATL részvényeinek értéke körülbelül hatszorosára nőtt Sencsenben az eredeti 2018-os nyilvános kibocsátás óta, így a vállalat piaci értéke ma körülbelül 47 milliárd dollár.
Zeng szerint az elektromos autók 2030-2035 körül fogják megelőzni a benzines autókat, ehhez képest a BloombergNEF kutatói szerint erre csak néhány évvel később kerül majd sor.
Olvasási idő: 1 perc 20 másodperc
A teljesen önvezető autókat általában úgy mutatják be, mint a jövőbeni balesetek megelőzésének fő eszközét, amely megszünteti az ütközéseket, és kiküszöböli az emberi hibázást. Egyelőre még távol állunk attól, hogy az utakon csak önvezető autók legyenek, de lehet, hogy mégsem jelentenek majd teljes balesetmentességet ezek a járművek sem.
Az Insurance Institute for Highway Safety új kutatása szerint a teljesen önvezető autók csak a balesetek egyharmadát tudják majd megelőzni. Az intézet több mint 5 ezer rendőrségi jármű baleseti jegyzőkönyvet elemzett, amelyekben legalább egy járművet el kellett vontatni, illetve sürgősségi egészségügyi ellátásra volt szükség. A kutatók öt kategóriára osztották a baleseti okokat: észlelési, előrejelzési, tervezési és döntési, végrehajtási és teljesítményi, valamint cselekvésképtelenségi. Csak a balesetek 24%-a következett be észlelési hiba miatt, további 10% pedig cselekvőképtelenség miatt. Az autonóm járművek vélhetőleg ezt a két emberi hibát tudják majd kiküszöbölni.
Az Intézet szerint azonban a balesetek további kétharmada is megelőzhető lenne, ha az autógyártók a biztonságot a sebesség és a kényelem elé helyeznék. Az IIHS az Uber tesztautót hozta fel példának, amely 2018-ban halálra gázolt egy gyalogost. A rendszer nem tudta azonosítani a nőt, és amikor felismerte, akkor sem tudta bejósolni, hogy át fog menni az úton. Ezután a rendszer nem tudott elkerülő manővert végrehajtani. Ha az autógyártók el akarják kerülni a baleseteket, a biztonságot előbbre kell helyezniük a vezető kívánságainál.
Az autógyártók és technológiai cégek úgy reklámozzák a jövő autonóm autóit, mint amelyekben lehetséges lesz, hogy a vezető aludjon, olvasson vagy akár filmet nézzen, de ha az IIHS eredményei helyesek, a gyártóknak a biztonságot a vezető kényelme elé kell helyezniük, és ez óvatos, defenzív vezetést jelent a bizonytalan szituációkban.
Forrás: Motor1
https://uk.motor1.com/news/427383/fully-autonomous-vehicle-safety-study/