A Ford bejelentette, hogy 2023-ra több millió járműve a Google Android-ot használja majd

A Ford a legújabb autógyártó, amely járművei operációs rendszerét a Google-ra bízza. A michigan-i székhelyű vállalat azt nyilatkozta, hogy 2023-tól kezdve a Google Android-ot használja az információs és szórakoztató rendszerek működtetésére autóinak millióiban. Ez azt jelenti, hogy elérhetővé válik a Google hangvezérelt asszisztense, a Google Maps és más, gépjárműveken működő Android alkalmazások. anélkül, hogy Android okostelefont kellene használni. Az Android mélyebb integrációja lehetővé teszi a Google Assistant használatát például a klíma beállítására, és távfrissítésekre is lehetőséget nyújt, amellyel új funkciók hozzáadása vagy karbantartás is végezhető a Ford szerint. Emellett a Ford rendszere továbbra is kompatibilis marad az Apple CarPlay-jel, valamint az Amazon Alexa is elérhető marad.

A cég még nem jelentette be, hogy melyik jármű típusuknál kezdik el az Android működtetését 2023-ban, csak annyit mondtak, hogy több millió Ford és Lincoln gyártmány kapja majd meg a rendszert. A járművek az egész világon elérhetőek lesznek, kivéve Kínában, ahol a Google használata tiltott. Valamint azt sem közölték, hogy a Google Android Automotive termékét használják-e majd, amely eleve be van építve az autóba, vagy az okostelefonról sugárzott Android Auto-t.

A szóvivő bejelentése szerint a Ford az Androiddal cseréli le jelenlegi háttérszolgáltatóját, a Blackberry QNX-t. Ezután felépíti Sync operációs rendszerének új verzióját az Android-alapú szoftverre.

A Ford ezen felül hat éves partnerségi megállapodást köt a Google Cloud használatára összekapcsolt jármű szolgáltatásai részére. A Ford és a Google emellett egy új csoportot hoz létre mindkét vállalat alkalmazottaiból, Team Upshift néven, amelynek feladata az innováció más területeinek felkutatása lesz.

„Felhasználjuk mindkét vállalat tehetségét és eszközeit a Ford átalakítására, a személyre szabott fogyasztói élmény kialakítására, és az adatközpontú lehetőségek kiaknázására” – mondta Clellend egy bejegyzésében.

 

“Ez magában foglalhat projekteket, az üzemeink korszerűsítésétől az AI látásmódon keresztül, új kiskereskedelmi tapasztalatok fejlesztéséig, új tulajdonosi ajánlatok létrehozásával a csatlakoztatott járműadatok alapján és még sok minden mást.”

A megállapodás nagy előrelépés a Google számára, akik a Volvo, a General Motors és a Renault-Nissan-Mitsubishi Szövetség után újabb nagy autógyártóval kötöttek megállapodást a járműbeli információs és szórakoztató rendszerek szolgáltatásainak működtetésére.

Kezdetben úgy tűnt az autógyártók, hogy inkább távol akarják tartani a nagy tech cégeket a járműveik által kezelt adattömegtől, de a Ford láthatólag inkább abban gondolkodik, hogy ha beengedi járműveibe a Google-t, akkor azok a fogyasztók, akik okostelefon-szerű élményre vágynak, több autójukat fogják megvenni.

Az még nem egyértelmű, hogy mi lesz a jövője a Ford Sync infotainment rendszerének, amely jelenleg a legújabb modellekben fut, és kezeli az olyan funkciókat, mint a navigáció, rádió és klíma beállítások. „A SYNC a saját összekapcsolt jármű márkánk, és építünk a népszerűségére,” mondta a szóvivő a kérdésre. „Ez jelenleg a Blackberry QNX operációs rendszeren fut, amelyet felvált majd a Google Android.”

A Fordnak nem kell teljesen feladnia a Sync rendszert, mivel a Google által nyújtott Android Automotive rendszer meglehetősen rugalmas. Lehetőséget nyújt az autógyártóknak arra, hogy saját maguk tervezzék meg operációs rendszerüket a Google szoftveren alapulóan.

Az utóbbi hetekben számos komoly együttműködési megállapodás született autógyártók és technológiai cégek között. A Microsoft és a GM önvezető részlege, a Cruise nemrégiben jelentette be, hogy együttműködnek az önvezető autó fejlesztés területén. És hasonló partnerségről pletykálnak az Apple és a Hyundai esetében is.

Forrás: The Verge

https://www.theverge.com/2021/2/1/22260176/ford-google-android-infotainment-os-2023

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936