Megállíthatatlan fejlődés

A Volkswagenen kívül más gyárak is fejlesztenek autonóm járműveket: a Ford, a GM, a Toyota, a Nissan és a Mercedes-Benz is dolgozik önvezető autókon. De, legalábbis az Egyesült Államokban a nagyközönség még szkeptikus az új technológiával kapcsolatban. Az önvezető autók bevezetéséhez ennek a szkepticizmusnak a legyőzése majdnem akkora feladat, mint a technika kifejlesztése – olvasom a digitaltrends.com internetes oldalon.

Ami azt illeti, az emberi tudat átformálása valóban nem egyszerű feladat. Több szempontból sem az. Az egyik oldalon ugyanis ott áll egy száz éve fejlesztett szerkezet, az autó, amely ma már ugyan csak nyomokban hasonlít egykori megálmodóik járműveihez, mégis hosszú évtizedek óta könnyíti meg az ember tevékenységét, és nyitott meg egy olyan világot, amelyet lényegesen nehezebben ismertünk volna meg lóhátról vagy lovaskocsival. Nem csoda tehát, hogy sokan nosztalgiával gondolnak az igazi autóra, amelynek fejlődése során már nemcsak a műszaki tartalom, hanem az esztétika is fontos szerepet játszott, játszik.
És akkor most jönnek mindenféle tudós mérnökemberek, és el akarják venni tőlünk azt az eszközt, olykor játékszert, amelyet még lehetett vezetni, amellyel versenyezni lehetett, amit folyamatosan dédelgettünk. Elvéve tőlünk az esztétikai élményt is, kitalálnak nekünk olyan autókat, amelyek uniformizálhatók lesznek, hiszen kit érdekel majd egy önvezető autó külleme, lehetnek majd akár kerekeken guruló hasábok is. A lényeg a hatékonyság lesz, magyarul, optimális útvonalon gyorsan és biztonságosan, lehetőleg egyszerre minél többünket elvigyen minket A-ból B-be. Ez tehát a dolog egyik oldala, amely okot ad a szkepticizmusra.
Ám a dolog másik oldala sem egyszerű, hiszen el kell tudni képzelni egy olyan világot, amelyben már egészen más feladatok foglalkoztatják majd az embereket, a földrajzi távolságok áthidalása csupán szükségszerű, kényszerű időtöltés lesz. Ezt a világot a legegyszerűbb egy 10-12 órás repülőúton elképzelni, ahol nagyjából ugyanazt tesszük, mint a majdani önvezető autóban. Azaz, eszünk, iszunk, olvasunk, mozizunk, tanulunk, dolgozunk, beszélgetünk. És, kis túlzással, ugyanezt teszi a repülőgép személyzete is, hiszen a mai légiközlekedés nagyon közel áll az önvezetéshez.

Az autonóm autózásra szkepticizmussal tekintők nyilvánvalóan értik ezt a példát, amely egy ponton – be kell vallanom – mégiscsak sántít. A légiközlekedés infrastruktúrája már ma is nagyon jól kiépített rendszer, amelyen belül valóban megvalósítható a teljes önvezetés. Nem így az autók esetében, ahol nincsenek és nem lesznek mesterséges intelligenciát alkalmazó repülőterek, az ő esetükben maradnak a városok, országok közútjai, terei és más – településeiket összekötő – utak. Tegyük azonban hozzá, hogy a mai repterek sem egyik pillanatról a másikra épültek ki, a hajdani füves leszállóhelyek technikai felkészültsége el sem érte egy mai autó felszereltségét.
A magam részéről arra emlékeztetném a szkeptikusokat, hogy miként valósultak meg például Verne látomásai, vagy a modern sci-fi szerzők által megálmodott „képtelenségek”. Tény, hogy nem egycsapásra tűnnek el majd a ma használatos autóink, és vélhetően nem is a világ legfejletlenebb részein fognak elindulni az önvezető járművek, de a fejlődés megállíthatatlan. Már ha a világ leghatalmasabb formálóinak megmarad a józan esze, és nem sodorja valami visszafordíthatatlan tragédiába az emberiséget. Ez utóbbi szempontból magam is egy kicsit szkeptikus vagyok.

S.G.