A Gatik elektromos autonóm járműveket telepít New Orleans-ben

Az autonóm jármű startup Gatik bejelentette, hogy new orleans-i autonóm tesztprogramja részeként elektromos teherautókat telepít a Walmart-tal együttműködésben. A Gatik már bebizonyította, hogy technológiája működik a közepes távolságú kiszállítások terén, most teljesen elektromos járművel bővíti szolgáltatását.

A cég február 17.-én mutatta be elektromosítási stratégiáját, melynek része a teljesen elektromos autonóm teherautók használata. Első járművei még ebben a hónapban elindulnak New Orleans-ben.

Forrás: Freight Waves

„Hosszú távú stratégiánk kulcspillére fogyasztóink támogatása a károsanyag-kibocsátás csökkentése terén. Elektromos önvezető teherautóink a környezetet támogatják, miközben csökkentik a költségeket és rövidítik a szállítási időket,” mondta Gautam Narang, a Gatik vezérigazgatója. „A rövidebb távú kiszállítások ideális terepet jelentenek az elektromos technológia számára. A teherautók feltölthetők az árubepakolás ideje alatt is, így folyamatosan használhatók.”

A járművek egy Ford Transit 350 HD alvázra épülnek, és a Via Motors teljesen elektromos hajtástechnikájával rendelkeznek. Akár 190 km-t is megtehetnek egyetlen feltöltéssel, és teljesen feltöltődnek kevesebb, mint 1,5 óra alatt.

A Gatik autonóm teherautói 3-8 méter hosszúságú raktérrel rendelkeznek, amely bármilyen típusú áru szállítására alkalmassá tehető, a száraz árutól a fagyasztott élelmiszerig.

Az első elektromos modelleket a Walmart fogja használni, amely már együttműködik pilot projektekben a Gatikkal Arkansasban. A két cég tavaly indított egy autonóm jármű projektet, amely három km-re szállította az ügyfelek megrendeléseit egy raktár és egy Walmart közeli piac között Arkansasban.

A Walmart vásárlói termékekért felelős alelnöke, Tom Ward a Medium decemberi bejegyzésében elmondta, hogy a vállalatok idén elkezdik tesztelni a járműveket vezető nélkül. Az eddigi összes teszt során biztonsági járművezető is helyet kapott a járműben.

A Gatik egy többéves partnerséget is bejelentett a Loblaw Cos.-szal, Kanada egyik legnagyobb élelmiszerboltjával, melynek keretében autonóm szállító járművek flottáját telepítik Torontoba. A járművek a szupermarket automatizált raktárából veszik fel az árut, majd kiskereskedelmi üzletekbe szállítják a környéken.

Forrás: Freight Waves

https://www.freightwaves.com/news/gatik-to-deploy-electric-powered-autonomous-vehicles-in-new-orleans

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936